Íme a legőrültebb újévi szokások
2016. december 31. írta: Minden, ami lakásfelújítás

Íme a legőrültebb újévi szokások

Nemcsak Magyarországon fontos, hogy kivel mi történik szilveszter éjjel, vagy az év első napján. A legtöbb országban a hiedelem, hogy az új év első napja kihat az egész évre, nagyon is jellemző.

A nyugati világban sokféle óévet temető és újévet köszöntő szokás létezik. Szilveszter éjjelén, pontban éjfélkor az összes ajtót kitárják, hogy az óév kimehessen. Ugyanis, ha nem távozik, az újév nem tud bejönni. Sokfelé tartanak újévkor harsány mulatságot, jellegzetes ünnepi ételeket készítenek, sok-sok személyes megtisztulási fogadalmat tesznek.

A magyar néphit szerint, aki újév reggelén: korán kel, az egész évben korán fog kelni; aki gyengének vagy betegnek érzi magát, sokat fog betegeskedni; az pedig, aki rosszkedvű, az év végéig bánatos lesz. Nem csak az új év első napjára, hanem szilveszter éjjelre is vonatkoznak már „szabályok”, amiket a legtöbben szeretnek betartani. Ilyen például az éjféli csók, ami a következő évben is együtt tartja a párokat.

Számunkra ezek a szokások, babonák teljesen természetesek, pedig a világ többi pontján, számos más módon köszöntik az újévet.

blog11_ujev_nyitokep.jpg

Németország
Németországban hozzánk hasonlóan az a szokás, hogy sertésételek kerülnek az asztalra, melyek gazdagságot és boldogságot hoznak. Baromfiból készült fogásokat ők sem fogyasztanak az új esztendő első napján.

Kivéve a Rajna vidékét, ahol újévi libasülttel ünneplik az újévet. Az ünnep persze nem lenne az igazi édességek nélkül: marcipánmalac, gyümölcskenyér és újévi kalács, amibe pénzérmét sütnek – a pénzben és egészségben gazdag év receptje. 

Ausztria
Természetesen Ausztriában a bécsi Városháza előtti téren keringőzene szól, hiszen valódi bállal köszöntik az új évet. Az osztrák fővárosban hangulatos szilveszteri ösvényen lehet végigsétálni a standok közt. Az alpesi hegyekben pedig énekesek járnak házról házra a lakókat és az új évet köszönteni. Van egy régi szokásuk is, miszerint az esztendő első napján rémisztő boszorkánynak öltözve kitakarítják és kifüstölik a házakat és az istállókat, hogy elzavarják az ott rejtőző gonosz démonokat.

Románia
Romániában a gyerekek csokorba kötött gyümölcsfaágakkal járják végig a szomszédos házakat újév napján. Az alma-, körte-, cseresznye- vagy szilvafagallyak ugyanis boldogságot, gazdagságot, egészséget és gyermekáldást hoznak azoknak, akiket megcsapkodnak a gyerekek az ágakkal. 

Görögország

A görögök az újév kezdetekor azonnal felhúzzák az otthonukban fellelhető összes órát, hogy a házat jó szerencsével áldják meg. Náluk az újév napja egyúttal a kedvességéről híres Szent Vazul ünnepe is. A görög gyerekek újév napján a tűz mellett hagyják cipőiket abban a reményben, hogy Szent Vazul, a szegények és gyermekek védőszentje minden földi jóval megtölti a jó gyerekek cipőjét. 

Olaszország

Olaszországban szilveszter éjjelén a szingli nők és férfiak piros fehérneműt vesznek fel, hogy az új esztendőben rájuk találjon a szerelem. A pénztárcájukba lencsét tesznek, az egész család meggyújt egy szál gyertyát, és amikor éjfélt üt az óra, 12 darab szőlőszemet kell mindenkinek megennie, hogy egész évben szerencsések legyenek. Illetve újévkor a hagyomány szerint makarónit, spagettit vagy más hosszú tésztából készült ételt esznek, hogy életük hosszú és egészséges legyen. 

Szlovákia

A szlovákok az ünnepi asztalterítő alá pénzt tesznek, hogy gazdagok legyenek, az édesanyák pedig csemetéik homlokára mézzel keresztet rajzolnak, hogy gyereküknek édes legyen az élete.

blog11_ujev1.jpg

Anglia. 

Angliában balszerencsét jelent, ha az új naptárt előre kiakasztják, vagy előre írnak a jövő évi határidőnaplóba. Londonban éjfélkor mindenhol az Auld Lang Syne című daltól hangosak a vendéglátó egységek, de a brit fővárosban a buli 1 órakor véget ér, amikor a puboknak be kell zárniuk.  Az angolok az év első napján meglátogatják szeretteiket, hogy borral, teával és saját készítésű finomságokkal ajándékozzák meg őket. 

Japán

Japánban az újév az év legnépszerűbb ünnepe. A hagyomány szerint a bejárati ajtóra egy szalmaköteget feszítenek keresztbe, hogy távol tartsák a rossz szellemeket, és szerencséjük legyen az újévben. Ezen kívül egy jót nevetnek, hogy a dolgok az új esztendőben jól induljanak. Egy héttel újév előtt egy ünnepségen rizstortát sütnek, amelyet az január első napján esznek meg, amikor is 108 harangütéssel kezdődnek az újévi ünnepségek és egészen január 7-ig tartanak. 

Fehéroroszország

Az újévi kívánságokat 12 darab papírra írják fel, és amikor elkezdi ütni az óra az éjfélt, meggyújtják a papírdarabokat. Az a kívánság teljesül, amelyik papír a 11. ütésnél még nem égett el.

Skócia
Egy régi szokás szerint nem sokkal éjfél után a társaság egyik fiatal, magas férfi tagja egy üveg itallal, egy mazsolás kenyérrel és egy darab feketeszénnel a ház ajtajába áll, hogy így csalogassa a házhoz a jó szerencsét. A skótok újévkor szűk családi és baráti körben ünnepelnek, a házigazdák black bunnak nevezett fekete kenyeret és haggist, azaz töltött birkagyomrot szolgálnak fel a vendégeknek, az ünnepi menüt pedig természetesen skót viszkivel öblítik le. A skótok szerint az első újévi látogató nagyon fontos, hiszen szerencsét vagy bajt hozhat a családra. Különösen szerencsésnek tartják, ha egy magas, sötét hajú, ajándékot hozó férfi lép be az ajtón. Egyes falvakban pedig kátrányos hordókat gyújtanak meg, és görgetik végig az utcákon. Így a régi év elég, és az új beléphet.

India

Az indiaiak körében általánosan elterjedt szokás, hogy újév napján semmi, még a szemét sem, hagyhatja el a házat, a portörlő rongyot sem szabad kirázni. Dél-Indiában a tamilok a tehenek szarvát színesre festik, virágfüzéreket és gyümölcskoszorúkat aggatnak rájuk, körmeneten vonulnak végig velük. Az Észak-Indiában élő bengáliak virágokat viselnek ilyenkor, a férfiak rózsaszínű, piros, lila és fehér virágokat hordanak, az asszonyok a sárga virágokat. A hinduk házi oltáraikat ágyuk közelébe teszik, hogy új esztendőre ébredve, valami szépet lássanak először.

blog11_ujev3.jpg

Dánia
A dánok régi edényeket törnek el családtagjaik és barátaik ajtaja előtt, minél hangosabban, hogy a szilánkokkal és cserepekkel kívánjanak szeretteiknek boldogságot, szerencsét és minden jót az új évre. Minél nagyobb a hangzavar és a cseréphalom, annál boldogabb lesz az új esztendő. 

Spanyolország
Spanyolországban szilveszterkor is kötelező a fieszta! A spanyolok az olaszokhoz hasonlóan éjfélkor minden óraütésnél egy-egy szem szőlőt kapnak be, - az esztendő hónapjait szimbolizálva - hogy az új év mind a tizenkét hónapja gazdag és szerencsés legyen a számukra. Ha valaki elfelejti a szőlőszemeket megenni, szegénység és szerencsétlenség vár rá. Akár az olaszok, a spanyol szinglik is piros fehérneműben ünnepelnek, hogy az új esztendőben megtalálják a párjukat. Spanyolország egyes tartományaiban aranygyűrűt dobnak a pezsgősüvegekbe, amit aztán kitöltenek, és akinek a poharában landol a gyűrű, annak szerencsés éve lesz. 

USA
Ahogy más angolszász országokban, az Egyesült Államokban is családi és baráti látogatásokkal kezdődik az újév. A vendégségben természetesen záporoznak a jókívánságok, a vendégek pedig degeszre eszik és isszák magukat. Az amerikaiak általában babból készült fogásokkal köszöntik az új esztendőt, hiszen a kerek ételek a hagyomány szerint gazdaggá és boldoggá tesznek, valamint az állandósságot és a folytonosságot szimbolizálják.  

Latin-Amerika
A dél-amerikai Puerto Ricóban amikor az óra éjfélt üt, az ott lakók egy-egy vödör vízzel öntik le az ablakokat, hogy a leselkedő rossz szellemeket elijesszék. Bolíviában szalma- és fabábukat akasztanak a házakra, hogy boldogságot és szerencsét hozzanak a lakóknak. Ecuadorban régi ruhába öltöztetett papírbábuk égetésével búcsúztatják az óévet és vele mindent, ami régi. Argentínában december 31-én kidobnak minden felesleges dolgot a házból, helyet csinálva az újnak és jónak. Brazíliában szilveszterkor fehér ruhába öltöznek az emberek, hogy szerencsések és boldogok legyenek, és békében éljenek. A brazilok éjfélkor virágokat dobálnak a tengerbe és gyertyákat állítanak a tengerparton a homokba, így köszöntve az új évet.

A bejegyzés trackback címe:

https://mapei.blog.hu/api/trackback/id/tr9712035083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása