Így lesz a kertje ősszel is szép
2016. szeptember 28. írta: Minden, ami lakásfelújítás

Így lesz a kertje ősszel is szép

Ősszel sincs kevesebb munka egy kertben: fel kell készíteni a területet a télre, hiszen a hőmérséklet egyre alacsonyabb lesz, a Naptól kapott fény mennyisége is egyre kevesebb. Miközben még ezernyi színben pompázik a kert, már a következő tavaszt is

dscf0590.jpg

Kép forrása: http://www.commatology.com/wp-content/uploads/2014/10/DSCF0590.jpg

Íme, pár lépés, amire mindenképpen szakítson időt:

 

1. Ültetés:

Az ősszel ültetendő cserjék, sövények, örökzöld fák és bokrok ültetését most kell megejteni, és ne feledkezzünk meg a tavasszal virágzó hagymásokról sem: ilyen a jácint, tulipán, nárcisz, stb. A hideget tűrő zöldségféléket is ültessük el: például a káposztát, a tököt, és az uborkát. Még most sem túl késő a gyep telepítése sem!

2. Fák körüli munkák:

Mérjük fel, mely fákat kell kivágni, és tegyük is meg a kijelölt növények eltávolítását. Metsszük meg a fákat, tegyük rendbe a sövényt. A kiürült virágágyások, gyümölcsfák talaját ássuk fel, mozgassuk meg a talajt.

3. Gondoskodás:

A teraszra vagy a kertbe kitett dézsás szobanövényeket vigyük be a lakásba. Itt próbáljunk meg olyan helyet keresni nekik, ahol megfelelő mennyiségű fényt kapnak. A muskátlit fagymentes helyen ládában teleltessük.

A madarakról se feledkezzünk meg, tegyünk ki nekik vizet, egy-egy különösen fagyos napon már adhatunk nekik élelmet is.

4. Rendrakás:

Az ősz a falevelek hullásával is jár. Az avart nem kell feltétlenül összeszedni, hiszen ez is a természet része, de ha zavaró, gyűjtse össze, és tegye ki erre megfelelő zsákokban az utcára, de előtte mindenképpen tájékozódjon a lakhelyén érvényes összegyűjtés menetéről és időpontjairól.

A bejegyzés trackback címe:

https://mapei.blog.hu/api/trackback/id/tr7011708607

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZON 2016.10.03. 07:40:21

Ha nagyon elvetemült, ne tegye ki az avart zsákokban az utcára, hanem készítsen/készíttessen pár deszkából egy komposztálót, és egy év múlva kitűnő szerves talajjavító anyaga lesz.