4 rendhagyó ötlet, hogyan akassza ki a képeit a falra
2018. november 14. írta: Minden, ami lakásfelújítás

4 rendhagyó ötlet, hogyan akassza ki a képeit a falra

Gondolta volna, hogy még a kedvenc képeink elrendezésében is lehetünk kreatívak? Meg lehet bolondítani a szobákat, de még az unalmasabb helyiségeket is azzal, hogy nem a szokványos módon akasztjuk fel a képeket a falra.

Íme, 4 rendhagyó ötlet, amivel izgalmasabbá és érdekesebbé teheti a képek megjelenését is.

  1. Ahelyett, hogy szép, egységes módon, egymástól ugyanakkora távolságra helyezné fel a képeket, próbálja ki, milyen az, ha kerettől keretig összeérnek a képek, mint a képen látható példán. Itt még azzal is feldobták az előszobát, hogy a lépcsőfordulóban helyezték el a képeket.
  2. Izgalmas megoldás, ha a fallal megegyező színűre festjük az összes keretet, így azok szépen beleolvadnak a háttérbe, és a képek még nagyobb hangsúlyt kapnak. Bármilyen színnel hatásos az ötlet, de a legjobb, amikor sötét színnel próbálkozunk.
  3. Legyen saját kiállítása! Csak egy képnek alakítson ki helyet, és a kedvétől függően váltogassa a képeket, a többit tartsa a falhoz döntve. Az biztos, hogy nem válik unalmassá az a helyiség, ahol ezt a megoldást alkalmazza.
  4. 1 a 2-ben. Ha van egy nagyobb méretű képe, próbálja meg két részletben kirakni (természetesen itt nem a nagy értékű képek feldarabolását tanácsoljuk, olyan képekről van szó, amelyekből akár két példányt is be lehet szerezni). Izgalmas hatást kelt!

Az apartmenttherapy.com cikke nyomán, képek is onnan.

A bejegyzés trackback címe:

https://mapei.blog.hu/api/trackback/id/tr8014356553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.