Még ősszel sem késő: így szépülhet meg a lakása!
2017. október 18. írta: Minden, ami lakásfelújítás

Még ősszel sem késő: így szépülhet meg a lakása!

Még mindig van idő egy gyors lakásfestésre, ha a nyáron nem került rá sor. Egy frissen festett lakásban úgy érezhetjük, mintha egy teljesen új helyen lennénk, a jól megválasztott színekkel pedig feldobhatjuk az otthonunk hangulatát, ezért akár még tél előtt is érdemes belevágni.

Ezzel a 2 hasznos tanáccsal nem is fog elhúzódni a festés. Fogadja meg ezeket a tippeket, és egy hétvége alatt új köntöst kaphat az otthona.

Kép forrása: https://goo.gl/QDXh1d

Íme, 2 legfontosabb tudnivaló a csodaszép eredmény érdekében:

  1. Mennyi festéket kell venni?

Általános szabályként számolhatunk 30-50 dkg festékanyaggal négyzetméterenként.

A helyiség falfelületét mérje le, és vonja ki belőle a nyílászárók által elfoglalt helyet, így megkapja azt a négyzetméter számot, amit meg kell szorozni a fenti számmal. Ne felejtse ki a mennyezetet se!

Igen divatos manapság a szobák egyik falát vagy egy nagyobb részét, panelt érdekes mintázatú tapétával borítani, ha ilyet tervez, akkor természetesen ezt a falat ne számolja bele a festendő felületekbe. Ilyen esetben viszont a tapéta és a ragasztó mennyiségével kell számolnia.

Kép forrása: https://goo.gl/z6F3um

A fürdőszobába, konyhába érdemes olyan festéket venni, ami páraáteresztő tulajdonsággal bír, így elejét veheti a lecsapódó nedvességgel járó penészesedés folyamatának is. Olyan helyiségekben, ahol gyorsan koszolódik a fal (előszoba, lépcsőforduló, gyerekszoba), nem koszolódó és lemosható festék ajánlott.

  1. Mi előzze meg a festést?

Még mielőtt nekiállna a festésnek, természetesen össze kell pakolni a helyiséget. Sokszor elég csak középre húzni a bútorokat, ekkor gondoskodjunk a biztonságos letakarásukról. Érdemes a padlót is megóvni nejlonnal, és ajánlott maszkoló szalag beszerzése és használata minden olyan helyen, ami speciális védelmet igényel.

Kép forrása: https://goo.gl/iBjX7j

Ha a helyiséget felkészítettük a festésre, még mindig van pár dolog, amit meg kell tennünk. Ha vannak lazább területek a falon, ezeket el kell távolítani, ezután jöhet a glettelés.

Érdemes az alapozást sem elfelejteni, mert ezzel egyenletessé válik a fal, és nem lesz foltos a festés. Ha a fal szilárdítására van szükség, ebben speciális alapozók segítenek nekünk. Sokszor felesleges macerának tűnhet az alapozás, de aztán már későn derül ki, hogy a festőhenger lehozza az előző réteg festéket, ettől megkímélhetjük magunkat a gondos alapozással.

Ha úgy érzi, ezek a munkafolyamatok már nagyobb szakértelmet igényelnek, érdemes mesterembert hívni, főleg akkor, ha már régen volt az utolsó festés és a fal sem túl egyenletes.

A bejegyzés trackback címe:

https://mapei.blog.hu/api/trackback/id/tr1712947879

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása