4 tipp, hogyan lesz több helye a konyhában
2018. március 21. írta: Minden, ami lakásfelújítás

4 tipp, hogyan lesz több helye a konyhában

A háziasszonyok jól tudják, hogy a konyhában fogy el leggyorsabban a pakolásra, tárolásra szánt hely. Hajlamosak vagyunk szem elől téveszteni azokat a területeket, amiket szintén be lehet fogni az edények, eszközök, nem gyakran használt dísztányérok vagy éppen a minden nap használt felszerelések tárolására. Nézzük, mik a gyakori hibák és hogyan lehet még több helyet nyerni a konyhában!

Tipp 1: Nem használja ki a szekrényeket

Igen hatásos, ha nem csak a szekrényhez kapott polcokat használjuk, hanem kreatívan kiegészítjük a belső teret. Extra helyet jelentenek a plusz kosarak, de még a függőleges polckiegészítők is, ahogy a képen látható. Arról nem beszélve, hogy sokkal könnyebb megtalálni és kivenni így azt a tárgyat, ami pont kell.

Tipp 2: Nem veszi figyelembe az üres, szokatlan helyeket

A nehezen elérhető, furcsa alakú helyek, mint például a szekrények vagy hűtők teteje kínálja magát, hogy a ritkán használatos eszközöket oda tegyük. Még vizuálisan is izgalmassá tehetjük ezzel a konyhát. 

Tipp 3: Nem gondolkozik kreatív módon

Van egy halom konyhai eszköz, amit szinte naponta használ? Mi lenne, ha a szekrény KÜLSŐ részét használná a tárolásukra? Így nemcsak a szekrény belseje szabadul fel, hanem a mindennapi használat is könnyebbé válik. Használhat akasztókat, mágneses csíkokat, síneket, stb. Extra tipp: a mosogató felett is lehet tárolni például poharakat, a képen látható módon.

Tipp 4: Nem néz fel

Igen, fel, a levegőbe. Ott van a sok kihasználatlan hely. Hacsak nem extra magasra nőttek a családtagjai, nem lesznek útban, viszont rengeteg minden tárolható így, az edényektől kezdve a zöldségekig, gyümölcsökig.

Az apartmenttherapy.com cikke nyomán, képek is onnan.

A bejegyzés trackback címe:

https://mapei.blog.hu/api/trackback/id/tr8013702142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása