Lássuk, melyek azok az indokok, amelyek arra mutatnak, hogy érdemes téli felújításban gondolkodni.
Szinte biztos, hogy könnyebb kivitelezőt találni
Míg a felújítási főszezonban szinte lehetetlen kivitelezőt találni, mert mindenki hónapokra előre be van táblázva, addig ősz végére a vállalkozók már remélhetőleg túljutnak a nyári dömpingen. Jóval nagyobb esélyünk van rá, hogy az a kivitelező, akit kiszemeltünk, szabad lesz. Még az is elképzelhető, hogy kizárólag nekünk dolgozzon, és így jóval hamarabb a végére érjünk a felújítási munkálatoknak.
Bent kellemes az idő
A festés és burkolás bátran bevállalható a hidegebb hónapokban is, hiszen a fűtésnek köszönhetően a lakásban kellemes a hőmérséklet. Hozzáfoghatunk a konyha, a fürdőszoba átalakításához, szaniter- és bútorcseréhez, mert tökéletesen lehet kivitelezni, és ugyanolyan tartós lesz a végeredmény, mintha tavasszal vagy nyáron kerítettünk volna rá sort.
Télen kevesebben vásárolnak csempét
Ennek egyenes következménye, hogy a gyártók és forgalmazók egy jó akcióval segítenek a termékek értékesítésén. Miért ne használnád ki ezeket a lehetőségeket? Jelentős összegeket takaríthatsz meg így, és a felújítás olcsóbb lesz, mint tavasszal vagy nyáron.
Még egy anyagi előny
Ha már megszületett a döntés, és a lakásfelújítás kapcsán már csak az kérdés, hogy mikor kerítünk rá sort, akkor nem érdemes várni vele. Az új év általában áremelést is hoz. Ha még az idén sikerül szebbé varázsolni az otthonodat, az idei árakkal számolhatsz. Vásárold meg a bútorokat, szanitereket, meleg- és hidegburkolatokat az aktuális áron, és kerüld el a következő évi áremeléseket.
Ha sikerül így pénzt spórolni a munkálatokon, akkor azt is eldöntheted, mire költöd a megtakarított összeget. Lehetséges ugyanis, hogy jobb minőségű alapanyagokba tudsz befektetni, vagy akár egy teljesen új elemmel is bővítheted az eredeti elképzeléseket.
Ha kedvet kaptál egy gyors felújításhoz, és elsőre végleges megoldásokat keresel, fordulj szaktanácsadóinkhoz a honlapunkon.