5 lakberendezési baklövés: Ön melyikben bűnös?
2018. február 21. írta: Minden, ami lakásfelújítás

5 lakberendezési baklövés: Ön melyikben bűnös?

Néha észre se vesszük azokat a lakberendezési hibákat, amik az otthonunkban körülvesznek minket, és amiket a profik azonnal kiszúrnak.

Lássunk ezek közül most ötöt – a cikk olvasása után nézzen körül Ön is az otthonában, és vizsgálja meg őszintén, hogy nem bűnös-e valamelyikben.

  1. Túl sok fénykép

Jó érzés a legszebb családi pillanatokkal körülvenni magunkat, de ne mindet egy helyre tegyük, ugyanis így egyik sem érvényesül igazán. A kedves képeket szórja szét az otthona teljes területén, én bárhová is fordul, mindenhol látja majd a szeretteit.

  1. Az előszoba elhanyagolása

Sokan úgy vannak vele, hogy az előszoba csak a cipők, kabátok, táskák tárolására jó, sokszor nincs is elég hely, nem fordítanak figyelmet erre a helyiségre. Pedig megéri, hiszen ide lépünk be először, amikor hazaérünk, és ha már az előszoba jó hangulatot áraszt, nemcsak egy átmeneti tér, akkor nekünk is azonnal jó lesz a kedvünk. Törekedjünk arra, hogy az előszoba is tükrözze a személyiségünket.

  1. Túl sok ugyanolyan minta

A mintát is túlzásba lehet vinni, hiába van összehangolva a párnahuzat, a takaró, a szőnyeg és az asztaldísz. Nézzünk körül kritikus szemmel, és ha túl soknak találjuk az összhangot, valamitől szabaduljunk meg.

  1. Túlzsúfolt szoba

Az sem jó, ha egy helyiség szinte már bútorraktár. Ha túl sok bútor van egy szobában, gondoljuk át, melyiket tudnánk nélkülözni, és azt vigyük át máshova vagy adjuk el.

  1. „Utálom, mégis megtartom”

Ha van olyan berendezési tárgy, amit igazából ki nem állhat, szabaduljon meg tőle. Akkor is, ha ajándékba kapta, vagy ha ezer éve a lakásban van. Ha nem szereti, akkor csak rossz érzést fog Önben kelteni.

  1. Minden illik mindenhez

Túlzásba lehet vinni az egyforma színeket is. Ettől válik egy helyiség igazán unalmassá és lehangolóvá. Nem az a baj, hogy van egy domináns szín a szobában, hanem az, hogy túl sok van belőle.

A cikk a hgtv.com cikke nyomán készült, képek is onnan.

A bejegyzés trackback címe:

https://mapei.blog.hu/api/trackback/id/tr9413648708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csipyke 2018.02.23. 07:13:24

Rokonok most verték szét az egész házukat, minden barna-fehér lett. A nappali, a fürdő, a konyha. Szép, mert új, de a semmi szín nagyon uncsi :(
süti beállítások módosítása