4 színkombináció, amit inkább kerülj el a lakásban
A színválasztás nem véletlenül az egyik legnagyobb dilemma a lakberendezésben. Nagy segítség, ha tudod, milyen kombinációkat érdemes elkerülnöd – és mit válassz helyettük! Máris mutatunk 4 gyakori színkombinációt, ami nem igazán telitalálat egy-egy h
3 egyszerű tipp, amivel egy kicsi konyha jól használhatóvá válik
Egy keskeny konyha esetén sem kell kétségbe esnünk, hiszen azt is be lehet úgy rendezni, hogy végül élmény legyen benne főzni. Ehhez mutatunk pár ötletet.
Mik azok a köztes színek, és hogyan használd őket az otthonodban?
A színek mindig kulcskérdést jelentenek a lakberendezésben, egy otthon kialakításában, hiszen jóformán meghatározzák a helyiségek hangulatát. Egyre népszerűbb a megszokott árnyalatok helyett köztes színekkel dekorálni – lássuk a legfontosabb tudnival
Mik a köztes színek? Köztes színek úgy keletkeznek, hogy egy elsődleges színt (a vöröset, a sárgát vagy a kéket) összekevernek egy másodlagossal (a zölddel, a naranccsal és a lilával), pontosabban azzal, amelyik mellette áll a színkeréken. Így összességében hat köztes – vagy más néven harmadlagos –…