Ki ne szeretne nagyobb teret magának a fürdőszobájában? Sajnos azonban a legtöbb esetben mindez nem megvalósítható fizikailag. Nem lehetetlen azonban világosabbá és ezáltal optikailag nagyobbá tenni a teret. Ehhez következik 4 apró, praktikus ötlet és 1 bónusz tipp, hogy átalakíthasd a rendelkezésre álló teret.
Világosságra fel
Amennyiben a fürdőszobát túl kicsinek és sötétnek találjuk, mindenképpen érdemes elgondolkodni plusz lámpatesteken, hangulatvilágításokon, amelyek tágíthatják a rendelkezésre álló teret. Ha ugyanis egy területet alig világítunk meg, akkor könnyedén tűnhet sokkal kisebbnek, mint amekkora valójában. Nyugodtan helyezzünk a tükör fölé egy erősebb lámpát, de ma már a kád szélére is kaphatunk külünböző LED-es csíkokat.
Fehér színt mindenhova
Nagy hatással van a fehér szín is a kisebb méretű helyiségekre. Az otthonunk ezen területén rendkívül fontos, hogy megfelelő árnyalat kerüljön a falra, hiszen csak így növelhetjük meg optimálisan a teret. Nem árt továbbá a fürdőszoba bútorok választéka esetén is inkább ezt a színt keresni, amit aztán ki lehet egészíteni bármilyen vidámabb árnyalatú pipereholmival.
Szereljünk fel tükröket
A fürdőszoba ötletek közül nem maradhatnak ki a tükrök, amelyek ugyanúgy plusz fényforrások lehetnek, mint az ablak. Egyszerűen csak tegyünk fel hozzájuk pár modern lámpát és máris könnyedén tágíthatjuk a teret. Választhatunk tükrös szekrényt is, így két legyet ütünk egy csapásra.
Kezdjünk el szanálni
Nemcsak a ház egyéb részén, hanem a fürdőszobában is felhalmozódhatnak a felesleges tárgyak. A nagyobb méretű lomok megkeseríthetik az életünket, pedig pár apróság kiszanálásával sokkal több terünk lehet. A felesleges tárgyakat tehát vigyük el onnan, de nem érdemes minden textíliát sem ott tartani. A fürdőszobába tisztálkodni megyünk, nem pedig takarítani és pakolászni.
+ 1 tipp
Ha éppen átalakítás vagy építkezés előtt állunk, gondoljuk át, hogyan alakíthatjuk át a helyiséget úgy, hogy hatalmas ablakfelületekkel optikailag tágíthassuk a kisebb helyiséget.
Ha szeretnéd felújítani a fürdőszobát, vagy egy újat kialakítani, de bizonytalan vagy pár kérdésben, kérdezd bátran szaktanácsadóinkat a honlapunkon.
(Forrás)