Íme, 7 igazán elképesztő fürdőszoba!
2023. április 10. írta: Minden, ami lakásfelújítás

Íme, 7 igazán elképesztő fürdőszoba!

Amikor kinyitjuk a fürdőszoba ajtaját és belépünk, azonnal körbevesz minket a helyiség hangulata. Ennek a hangulatnak meghatározó eleme a csempe, a járólap és a falak színe.

Néha érdemes elrugaszkodni a jól bevált, de kissé unalmas fehértől… Hiszen annyi szín van még! Lássunk 7 különleges megoldást.

Zöld: megnyugtatja a lelket

A zöldes árnyalatok igazán kellemesen simulnak bele a fürdőszoba miliőjébe. Egy átmenetes, mosott mohaszín igazán kellemes hatású lehet – főleg egy különleges formájú csempével. 

zold-1-shutterstock_1822282994.jpg

Sárga: fénnyel ragyogja be a fürdőszobát

Mintha csak a nap sütne, úgy ragyogja be a fürdőszoba terét néhány sárga csempesor. A fehér-sárga friss dinamikája egészen üdítően hathat. 

sarga-shutterstock_1288966825.jpg

Kék: a víz és az ég dominanciája a térben

A kék friss és üde szín, egyúttal szinte mindenütt a világon a vízre asszociálnak róla az emberek. Jól is áll a fürdőszobának. Ráadásul a hatás elérhető kék csempék nélkül is, épp elég a falat részben vagy egészben a választott árnyalatúra lefesteni.

kek-shutterstock_2248172249.jpg

Rózsaszín: finom púder, némi ellensúllyal

Fontos, hogy a rózsaszín választott árnyalata egészen finom, púderszerű legyen, és megfelelő mennyiségben legyen adagolva. A képen látható fürdőben a különleges formájú és csúcsminőségű halványrózsaszín csempéhez még finomabb árnyalatú falat választott a tervező, mindezt pedig erős mocsári szürkével ellensúlyozta. Elképesztően bátor ötlet, de működik.

rozsaszin.jpg

Barna: közelebb visz a természethez

Első pillantásra morózusnak, aggnak tűnhet egy barna fürdőszoba, de a szem hamar megszokja az árnyalatot. Jó ötlet, ha sok a természetes fafelület – ez adja a barna színű tömeg jelentős részét – , ezzel pedig a természethez vezet a miliő. Ebbe a vonalba illeszkedhet egy rozsdabarna márványból kifaragott mosdókagyló is. A képen látható megoldás szabálytalan formájával szintén a természetességet közvetíti.

barna-shutterstock_2190648277.jpg

Lila: szinte érezni a levendula illatot

A lila szín dominanciájával béke, nyugalom és harmónia áradhat a térből, amely nagyon szerethető lehet egy fürdőben. 

lila-furdoszoba.jpg

Piros: tüzes energiákkal felpezsdít

A képen látható fürdőszobában a piros és a hozzá igen közel eső árnyalatok dominálnak: bordó, meggy, rozsda és korall. Még a munkalap és a tükör kerete is ehhez a színvilághoz igazodik. Látatlanban azt mondanánk, hogy ez így együtt annyira tömény lehet, a képről viszont egy meleg atmoszférájú, barátságos és szerethető fürdőszoba mosolyog ránk.

piros-shutterstock_1927068929.jpg

Ha ihletet kaptál a felújításra, nézd meg, még hány szín közül választhatsz például a fugák megtervezésekor.

Ha szeretnél már elsőre tökéletes megoldást a felújításkor, viszont további kérdéseid vannak a kivitelezéssel kapcsolatban, keresd szaktanácsadóinkat a honlapunkon. 

Ingyenes szaktanácsot kérek

(Forrás)

A bejegyzés trackback címe:

https://mapei.blog.hu/api/trackback/id/tr6318068566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása