7 térnövelő trükk, ha kevés a fürdőszobában a hely
2022. október 13. írta: Minden, ami lakásfelújítás

7 térnövelő trükk, ha kevés a fürdőszobában a hely

A leggyakoribb gond a fürdőszobákkal az, hogy túl kevés a hely. Egy helyiség méretén nem igazán lehet változtatni, ám számos trükk létezik, amelyekkel tágasabbá varázsolhatjuk az aprócska fürdőszoba érzetét!

Hogyan varázsoljunk világos, fényes teret Jó ötlet a térérzetet úgy növelni, hogy fényes, világos színű csempéket választunk, amelyek visszaverik a fényt. Ekkor már csak a jól elhelyezett fényforrásokon múlik, hogy még barátságosabb, derűsebb legyen a fürdő. A nagy falfelületet beborító tükrök…

Így használd a színeket, ha harmonikus otthonra vágysz
2022. október 10. írta: Minden, ami lakásfelújítás

Így használd a színeket, ha harmonikus otthonra vágysz

A színek hangulatot keltenek, jellemeznek minket, és képesek arra, hogy meghatározzák, hogyan érezzük magunkat. Ezért rendkívül fontos, hogy milyen színekkel veszed körül magad otthon. Most mutatunk pár példát arra, hogy melyik szín hogyan passzol a másikhoz, és melyiket érdemes összekombinálni…

Ha belevágsz a felújításba: íme 6 tipp, amivel százezreket lehet megtakarítani
2022. szeptember 29. írta: Minden, ami lakásfelújítás

Ha belevágsz a felújításba: íme 6 tipp, amivel százezreket lehet megtakarítani

A lakásfelújítás kapcsán sokan félnek attól, hogy a végén a költségek majd az egeket verdesik. De ha okosan vágsz bele, megfogadva a szakértők tanácsait, nem fog elszállni a költségvetésed. Összeszedtünk pár tippet, amiket érdemes megismerni, még mielőtt belefognál a Nagy Felújításba! Hagyj időt…

Ötletek friss és stílusos fürdőszobához – csempék, színek, minták kreatívan
2022. szeptember 22. írta: Minden, ami lakásfelújítás

Ötletek friss és stílusos fürdőszobához – csempék, színek, minták kreatívan

Cikkünkben néhány kreatív megoldást mutatunk be, amelyektől csodálatos lesz a fürdőszobád. Célszerű a részletekre is figyelni: elmondjuk, hogy mitől marad sokáig csodaszép a felújítás eredménye!

Kreatív és sokoldalú burkolati megoldások Patchwork mintájú csempe:  Nagyon közkedvelt manapság a patchwork minta, amely lehet színes és egyszínű is. Burkoljuk vele csak az egyik falat vagy a padlót, hogy ne legyen „túl sok” a minta összhatása. Geometrikus mintázat: A geometrikus mintára is…

6 meghökkentő ötlet a konyhába, amit látnod kell
2022. szeptember 12. írta: Minden, ami lakásfelújítás

6 meghökkentő ötlet a konyhába, amit látnod kell

Mindig jól jönnek a friss, új ötletek egy otthon berendezéshez, főleg egy felújítás vagy építkezés előtt.

Most összegyűjtöttünk 6 olyan rendkívüli ötletet, amelyeket érdemes bevetni a megszokott megoldások helyett a konyhában. Ezek garantáltan érdekessé és izgalmassá teszik a helyiséget, és nem is kerülnek olyan sokba. Tipp #1: Sárgaréz a konyhában A konyhába a legtöbben króm csaptelepekkel…

3 pénztárcabarát ötlet, hogy a felújítás ne kerüljön egy vagyonba
2022. szeptember 08. írta: Minden, ami lakásfelújítás

3 pénztárcabarát ötlet, hogy a felújítás ne kerüljön egy vagyonba

Mielőtt bármilyen felújításba fogsz, tudnod kell, hogy vannak olyan buktatók, amik miatt horribilis összegekbe kerülhet az egész. Ha megfogadod 3 egyszerű ötletünket, nem fogod ezeket a hibákat elkövetni, és azt fogod tapasztalni, hogy nemcsak az otthonod lett szebb, hanem a pénztárcádat is…

Ha kicsi a szoba, így rendezd be, és tágasabbnak tűnik
2022. szeptember 05. írta: Minden, ami lakásfelújítás

Ha kicsi a szoba, így rendezd be, és tágasabbnak tűnik

Az apróbb alapterületű helyiségek berendezése, dekorálása igen trükkös. De van 4 egyszerű tipp, hogyan lehet elérni, hogy akár egy félszoba is tágasabbnak, hívogatóbbnak tűnjön.

1. Csakis egy színben! Alapszabály, hogy a falakat egységes színűre fessük. Ha mindenképpen kísérleteznénk a színekkel, akkor is hasonló árnyalatok közül válasszunk, fehér mellé bézs még jöhet, de királykék például már nem. Ha tapétát szeretnénk a szobába, jó tudni, hogy a nagy minták egyáltalán…

Íme, az 5 legnagyobb dekorhiba és az ellenszer, amivel elkerülheted mind
2022. augusztus 04. írta: Minden, ami lakásfelújítás

Íme, az 5 legnagyobb dekorhiba és az ellenszer, amivel elkerülheted mind

Hiába szépek a bútorok, a lakástextilek, ízléses a hideg- és melegburkolat – ha nem figyelünk bizonyos fontos részletekre, oda a lakás jó hangulata. Mutatjuk az 5 leggyakoribb dekorációs hibát, és az is kiderül, hogyan lehet kijavítani őket!

1. Túl kicsi a szőnyeg Sokan nem mérik le előre, hogy mekkora szőnyegre lesz szükség, illetve nem igazán tudják, hogy melyik méret mutatna igazán jól – itt kezdődik a leggyakoribb dekorhibák egyike. Amikor szőnyeget veszünk, igyekezzünk ezen alapszabály szerint választani: minden nagyobb,…

Ezek most a legjobb színkombinációk falakra és berendezésekre
2022. július 21. írta: Minden, ami lakásfelújítás

Ezek most a legjobb színkombinációk falakra és berendezésekre

A legfontosabb otthoni hangulatfelelősök a színek: szavak nélkül kommunikálnak, hatnak ránk. Egy szoba teljesen más karaktert kap csak azzal, ha megváltoztatjuk a falak és a berendezések színét.

De hogyan válasszuk ki az alkalmazott színeket, és hogyan kombináljuk őket egymással? Ha mi magunk sem tudjuk, hogy pontosan mit szeretnénk, érdemes semleges alapokkal kezdeni. Ezt az alapot dobhatjuk fel különböző színekkel, színkombinációkkal – apróbb kiegészítők segítségével. Nyerő…

süti beállítások módosítása